Mi a pályaorientáció, és miben több, mint a pályaválasztás?

A pályaorientáció összetett szó, aminek az előtagja közismert kifejezés. Az utótag az Idegen szavak és kifejezések szótára alapján tájékozódást, eligazodást jelent.

Ezek szerint a pályaorientáció folyamata a különböző szakmákkal kapcsolatos tájékozódás, keresgélés, a különböző szakmák közötti eligazodás. A fogalom jelentése ennél azonban tágabb: tulajdonképpen azoknak a személyes kompetenciáknak, készségeknek a megszerzését jelenti, amely előkészíti az ember – pálya – környezet megfeleltetését. Ebben az önismeret megszerzésén túl a pályaismeret, illetve a munkaerő piaci ismeretek megszerzését és feldolgozását is értjük.

Ebből következik, hogy a pályaorientáció nem csupán a különböző szakmákról, de önmagunkról, és a minket körülvevő társadalmi környezetről szerzett ismereteket is magába foglalja. Így a pályaorientáció segít összhangba hozni az egyéni készségeket, a társadalmi igényekkel és a választott szakmával.

A pályaorientáció nem egy egyszeri esemény, hanem egy folyamat és, mint minden tájékozódó jellegű folyamat a megfelelő döntést készíti elő.

Ahhoz, hogy jó döntést hozhassunk ebben a fontos kérdésben négy dolog szükséges:

  1. Reális kép önmagunkról. Ebben különösen azoknak a tulajdonságoknak és képességeknek, készségeknek a feltérképezése fontos, melyek a későbbi pálya betöltéséhez szükségesek.
  2. Széleskörű ismeretek a választható szakmákról.
  3. A munkaerőpiaci környezet ismerete. Nyilván érdemes figyelembe venni például azt, hogy milyen szintű a túlképzés, milyenek az elhelyezkedési lehetőségek az adott területen.
  4. A képzési lehetőségekre vonatkozó ismeretek.

Vajon elég elkötelezettek vagytok akkor is, ha az adott pálya speciális képzettséget igényel, és csak otthonotoktól több száz kilométerre oktatják? És ha így van meg tudjátok hozni az ehhez szükséges anyagi és egyéb áldozatot?

A pályaoreintáció mindenképp a megfelelő önismeret megszerzésével kezdődik. Mik az erősségeid, miben vagy esetleg gyengébb, és itt nem elsősorban tantárgyakra gondolunk. Mik fő készségeid, érdeklődésed, mi az, ami már esetleg kisgyerekként is felgyújtott? (Persze, azért nem mindenkiből lesz vasutas vagy űrhajós.) Tehát a személyiség felmérése, és az ebből kialakított lehetséges irányok feltérképezése az első. A Pályaválasztás Online elsősorban ebben segít.

Ha pedig további értelmezésre, segítségre van szükséged, szakértőink rendelkezésre állnak a továbbhaladásban.

De mindenképp VÁLASZD A NEKED VALÓ JÖVŐT!

Kategória: Egyéb

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük